Sikeres befektetés egy bonyhádi autóipari beszállítócégbe

2018.11.30. 15:03

Pénzügyileg eredményesen lezárta befektetését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a bonyhádi székhelyű, bőrbevonatú autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Schaefer-Oesterle vállalkozásban. A társaság a befektetési időszak alatt közel 1 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, foglalkoztatottsági létszámát pedig megduplázta.

Az Alap 2015-ben 223 millió forint összegű kockázati tőkét fektetett a társaságba, amely ezzel egy időben 96 millió forint értékű privát tőkét is bevont.

A tőkebevonás mellett a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében a cég pályázati támogatással új telephelyre tudott költözni, valamint új beruházásokat tudott megvalósítani:

1000 m2-rel bővítette gyártócsarnokát, valamint 8 db nagy értékű berendezést is üzembe helyezett – összesen közel 1 milliárd forint értékben.

A cég a befektetést követően új munkahelyeket hozott létre, 2015 óta a foglalkoztatottsági létszám az exit időpontjáig közel a duplájára növekedett, jelenleg 370 főt számlálva.

Többek közt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetésének köszönhetően új pályára állt a Schaefer-Oesterle Kft. az elmúlt három évbenForrás: Thinkstock

A már meglévő és új munkahelyek hosszú távú megtartása a jövőben is kiemelt célnak számít.

A Schaefer-Oesterle Kft. egy negyven éve alapított németországi anyacég leányvállalataként 2005 óta gyárt prémiumkategóriás autómárkák számára bőr alapanyagú belsőtér komponenseket Bonyhádon. A befektetési időszak alatt tulajdonosváltásra is sor került: a német anyacéget nemrég egy francia autóipari beszállító vásárolta fel, amely ezáltal a bőrbevonatú alkatrészgyártással az eddigi műanyaggyártó üzletágát egészítette ki.

A közel 5000 főt foglalkoztató vállalatcsoport tagjaként az exit után a Schaefer-Oesterle számára a német prémium kategórián túl egyéb területek is potenciált rejthetnek magukban – elsőként a termék kapcsán vannak tervben technológiai fejlesztések.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!