Hasít az elektronikai ipar hazánkban

2018.08.10. 12:30

Az ipari termelés júniusi bővülése elsősorban az elektronikai ipar teljesítményének, azon belül pedig a híradástechnikai eszközök gyártásának köszönhető, ebben az ágazatban az előző év azonos időszakához képest 53 százalékos emelkedés történt - mondta az M1 tévécsatornának György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a vegyipar kibocsátása 16,3 százalékkal, a gumiiparé 11,8 százalékkal nőtt. Ezekből az adatokból látszik, hogy zajlik a magyar ipar szerkezetének átalakulása.

Elektronikai alkatrészek gyártása a BOSCH hatvani üzemébenForrás: MTI/Komka Péter

Az ipari termelés 2014 óta a visegrádi országokban (V4) és az egész közép-európai régióban Magyarországon bővült a legnagyobb mértékben. A Debrecenben épülő BMW gyár felépítése 0,5 százalékkal, a már működő gyár kibocsátása pedig további 0,5-1 százalékkal járulhat hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez.

György László arról is beszélt, hogy ITM feladata, hogy ebben a változó technológiai környezetben felkészítse a magyar munkavállalókat és vállalkozásokat is arra, hogy meg tudjanak felelni az ipar 4.0 igényeinek, mint például a robotizációval és az automatizációval.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!